Hatalomra kerüléséről, illetve az addig eltelt időről egy külön posztban fogok beszámolni. Kis türelmet...

 

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437)

 
Uralkodásának kezdeti szakasza
 
Zsigmond kezdetben Lackfi kardjára és - a később esztergomi érsekké kinevezett - Kanizsai eszére támaszkodva kormányoz. Hogy megfelelő támogatókat szerezzen, kénytelen birtokokat adományozni, ill. elzálogosítani, ennek következtében a Nagy Lajos idején még mintegy 150 királyi várból csupán 28 marad királyi kézen. A kiadott okleveleket kezdetben még mind Zsigmond, mind Kanizsai aláírja, a későbbiekben már csak Zsigmond, ami hatalmának megerősödésére utal. Mária tulajdonképpen nem törődik az ország kormányzásával, s hamarosan meg is hal: utolsó hetes terhesként, egyedül kilovagolva lesik a lováról.
Egyre közeledik a török veszély is, Zsigmondnak vállalnia kell az összecsapást a törökökkel, akiket ekkor Bajazid szultán vezet. A két sereg 1396-ban, Nikápolynál csap össze. Zsigmond seregét elsősorban a nehézlovasság alkotja, míg a török seregben túlnyomórészt könnyűlovas és gyalogos alakulatokkal találkozhatunk. A hadtörténészek szerint Zsigmond óriási hibát követ el azzal, hogy a csata előtt átmegy a francia lovagok táborába, akik ezalapján úgy vélhették, hogy ők alkotják a sereg gerincét, övék a vezető szerep. A seregek összetételében megnyilvánuló különbség, és a francia csapat fegyelmezetlenségének köszönhetően Zsigmond súlyos vereséget szenved, ami arra indítja, hogy megreformálja a hadszervezet. Az 1397-es temesvári országgyűlésen elrendeli, hogy minden 20 jobbágytelek után egy íjászt kell kiállítani, ami ekkor egy 6-7000 fős haderő kialakítását jelentené. Az országgyűlésre menő Lackfi-testvéreket Kanizsai felségárulással (Nápolyi László behívására tett kísérlettel) vádolja meg, valószínűleg azért, mert szerette volna megkaparintani a birtokaikat. A Lackfi-testvéreket lefejezik, de később Kanizsai sem kerüli el sorsát: ő maga tesz kísérletet Nápolyi László behívására, de tervei lelepleződnek.
Zsigmond számára fontos támaszt jelent a lengyel származású Stiborci Stibor vajda, az olasz kereskedőből temesi ispánná lett Filippo Scolari (Ozorai Pipo), ill. személyi titkáraként Albeni Eberhardt - a későbbi zágrábi püspök -, utóbbi is segíti abban, hogy megszabaduljon Kanizsai befolyásától. Kanizsai esküje megszegésével vádolja Zsigmondot, s követeli, hogy távolítsa el az idegeneket az udvarból. Zsigmond nemet mond, erre 1401-ben a Szent Korona nevében (sacra corona regni) elfogják és a siklósi várban fogságban tartják (fogsága alatt az országot a királyi tanács (Kanizsaiék országtanáccsá kiáltják ki magukat) vezeti). A Garaiak és Cileiek egyezséget ajánlanak, Garai saját fiát ajánlja Zsigmond helyett. Zsigmond felismeri, hogy szövetségre kell lépnie Garaival és Cilleivel, az ország legerősebb nemeseivel. A szövetség megpecsételésére Zsigmond feleségül veszi Cillei Hermann gróf lányát, az akkor még csak nyolc éves Cillei Borbálát (a másik lányt, Annát Garai Miklós jegyzi el). 1403-ban Kanizsai behívja az országba Nápolyi Lászót, aki azonban - bár Kanizsai érsek egy alkalmi koronával megkoronázza - nem lép Magyarország területére. A belháború elmarad, s Kanizsainak - bár kegyelmet kap a királytól - távoznia kell a királyi kancellária éléről. A nádor az ifjabb Garai Miklós lesz; Zsigmond végre hozzáláthat nagy célja, a Német-római Császárság trónjának megszerzéséhez. Az ország belső stabilitását kívánja elősegíteni a 1408-ban megalapított Sárkányrend, melynek Zsigmondon és Cillei Borbálán kívül még 20 báró (ill. később jelentős európai előkelőségek is) lett tagja.
 
  Birodalomépítés
 
1404-től csak a király beleegyezésével tehették közzé a pápai bullákat (placetum regium (királyi tetszvényjog)), 1417-ben pedig a konstanzi zsinaton megszerzi a főkegyúri jogot is. Zsigmond előbb német király (1410/1411), majd cseh király (1419/1420) lesz. 1431-ben Itáliába indul, ahol előbb - még ugyanebben az évben - lombard királlyá, 1433-ban pedig német-római császárrá koronázzák. Velencével tulajdonképpen folyamatosan hadban áll Dalmácia birtoklásáért (1410-1433). 1436-1439 között a pápa által megbízott obszerváns szerzetes, Marchiai Jakab kemény kézzel igyekszik felszámolni a magyarországi huszitizmust.
1426-ban Lazarevics István szerb fejedelem a Tatán megkötött szerződésben - Brankovics György örökösödésének fejében - Nándorfehérvár és Galambóc várát átadja Zsigmondnak. A szerződés 1427-ben, Lazarevics halálakor lép életbe, Galambóc azonban a töröknek adja meg magát, visszaszerzésére Zsigmond 1428-ban sikertelen kísérletet tesz.
 
Belpolitikája
 
Sokáig azt gondolták, hogy Zsigmond csak ugródeszkának tekintette Magyarországot a Német-római Császárság trónjának megszerzéséhez, ennek ellenére láthatjuk, hogy mégis sokat tett Magyarországért, mind bel-, mind külpolitikai téren. Különösen sokat köszönhetnek neki a városok, akiknek nemcsak segít (ld. 1405-ös törvények), de szükség esetén támaszkodik is rájuk (kölcsönök). Minden királyi városnak pallosjogot adományoz, engedélyezte a városfalak építését, s a hét legjelentősebb várost (Buda, Kassa, Bártfa, Eperjes, Pozsony, Nagyszombat, Sopron), a tárnokmester bírói hatásköre alá rendelte (tárnoki városok). Az 1405. évi városi cikkelyek - bár nem országgyűlésen hozott, ám mégis jelentős törvények - társadalmi (6, 13), gazdasági (1, 2, 9, 10, 11, 13, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21) és igazságszolgáltatási (3, 4, 5, 7, 8, 12, 14, 16, 18) rendelkezéseket tartalmaznak:
                Bevezető: védőfalak emelése a városok köré, egyes falvak mezővárosi rangra emelése, néhány mezőváros várossá tétele, várépítések,
                1. Egységes mértékrendszer Buda mértéke alapján a kereskedelem elősegítésére (a hegyjog és az egyházi jövedelmek fizetése továbbra is a régi mérték szerint történik),
                2. Idegen kereskedők posztóárúsításának szabályozása az országon belül (min. hat véget kell eladnia, ha hatnál több vég posztója van),
                3. Közjegyzők két világi közötti perben a világi bíróság előtt ügyvédként ne vegyenek részt; a jegyzők ellen ne tehessenek tanúvallomást,
                4. A polgárok és hospesek fellebbezésének helyt kell adni az illetékes város bíróságánál (a szabad királyi városok a tárnokmesterhez fellebbezhetnek),
                5. A nevesített gonosztevők elítélésére a városok és szabad falvak pallosjogot kapnak,
                6. A jobbágyok szabad költözésének elrendelése,
                7. Senkit sem lehet letartóztatni bírói végzés nélkül,
                8. A sértett és károsult felek először az illető hely bírájától kérjenek ítéletet a bűnös ellen,
                9. A kilencedet és tizedet a hiteles helynél letétbe helyezett pénzből az elmarasztalt vagy az a fél tartozik megfizetni, aki a letétre okot szolgáltatott. Mindazokban az ügyekben és perekben, melyekben bármely pernek birái a pernyertes féltől kilencedet és tizedet szoktak kapni, ezt a per biráinak nem a pernyertes féltől, hanem attól kell követelniök és behajtaniok, akit abban a perben elmarasztalnak,
                10. A polgárok adót fizetni tartoznak a királynak,
                11. Az országban tartózkodó kereskedők oda vihetik árujukat, ahova szeretnék,
                12. Szabad városokból a tárnokmesterhez, innen tovább a király személyes jelenléte elé lehet fellebbezni,
                13. Ha a király vagy a királyné valamely város, mezőváros vagy szabad falu területée látogat, a lakosok kötelesek ebédet és vacsorát biztosítsani nekik,
                14. Egyházi ügyekben csak egyházi, világi ügyekben csak világi bírák ítélhetnek. Egyháziak és világiak közötti perben a királyi személyes jelenlét bírósága illetékes,
                15. Arany és más ércek kivitelének megtiltása,
                16. Büntetés azoknak, akik külföldi vagy idegen kereskedők portékáját sajátjukként árulják,
                17. Harmincad fizetése,
                18. Pénzek forgalma és e törvénycikkely megszegőinek büntetése,
                19. Minden városban királyi pénzváltónak kell működnie, tilos a pénzrontás,
                20. Külföldi só behozatalának megtiltása,
                21. Pénzzé nem alakított aranyat sem lehet kivinni az országból.
Zsigmond másik jelentős törvénye az 1435-ös Decretum maius (nagyobb dekrétum), mely szintén elsősorban a városok védelmében született (az urak átvonuláskor ne hatalmaskodhassanak, ne tegyenek foglalást a városok javaiban, aranyérték megállapítása, mértékrendszer (budai mérték) megerősítése, stb. Nagy súlyt helyez a jobbágyok szabad költözésének betartására is).
Zsigmond belátja, hogy módosítani kell a telekkatonaságot: ezt az 1435. évi I. törvény mondja ki, melynek értelmében Pozsony, Nagyszombat, Trencsény, ill. bizonyos határmenti városok megerősítésre, ill. ellátásra kerülnek, megkezdődik a végvárak, a kettős végvárvonal kiépítése, amely sokáig eredményesen védi az országot. A támadás által érintett területek főpapjai és ispánjai által alapított bandériumok a királyi haddal együtt kötelesek hadba vonulni. Minden 100 jobbágytelek után három jól felfegyverzett lovast kell kiállítani. Országszerte kihirdetett általános hadjáratra a nemesek és bárók katonákat kötelesek kiállítani, a birtok-, ill. jobbágynélküli nemesek személyesen tartoznak megjelenni. A haderőbe későn érkező vagy onnan idő előtt távozó javait veszti (VII.), a katonák nem okozhatnak kárt a jobbágyoknak. Az 1435. évi II. törvény már sokkal kiterjedtebb, megerősíti az 1405. évi dekrétumot és az 1435. évi I. törvényt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr89881921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.